Soron következő ülésüket pénteken, a piaccsarnok épületében tartották meg a Slow Food-CE európai uniós kezdeményezés kecskeméti projektjének vezetői és partnerei.

A Gaál József alpolgármester részvételével megtartott ülésen a Kolek Andrea projektvezető által beterjesztett anyag kiemelt témája az oktatás volt, melynek révén minden korosztályt el szeretnének érni – de a kiemelt célcsoport mégis a legfiatalabb generáció. A felnövekvő gyermekeken keresztül ugyanis nemcsak a jövőt lehet megalapozni – de a gyermekek bizonyítottan hatással vannak szüleikre és nagyszüleikre is.

Ezáltal a Slow Food mozgalom fő célkitűzései – úgy, mint például az egészséges körülmények között megtermelt élelmiszerek előtérbe helyezése; a helyi és térségi hagyományok ápolása és felkutatása; vagy a helyi termelők helyzetbe hozása – közelebb hozhatók a családokhoz és beemelhetők a hétköznapi élet körülményei közé.

Ennek érdekében egy olyan oktatási, ismeretterjesztő anyagot állítanak össze, mely kiemelten foglalkozik Kecskemét mezővárosi múltjával, megmutatja a város kapcsolatát a természettel, mint ahogyan ételeinket is – melyeket főzőbemutatókon is népszerűsíteni szándékoznak. Tudatosítani kívánják a betegségek és a táplálkozás közötti okozati kapcsolatot – és ezen keresztül sor kerül a termelők és a helyi piac bemutatására; valamint arra is, hogyan, hol vásároljon, aki odafigyel az egészségére és a környezetére?

A pedagógusokkal együttműködésben kialakítandó segédtananyag keretében óvodás és iskolás csoportokat, osztályokat hívnak meg ismeretterjesztő célzattal a piacra, esetleg más helyszínekre is; vagy a Slow Food előadói látogatnak ki az intézményekbe.

Bemutatásra kerülnek a konyhakertek és a közösségi kertek, azok működése és élővilága: különös tekintettel az organikus, lehetőleg vegyszermentes gazdálkodás. A kertek élővilágát tanulmányozva a gyermekek megismerik a tájfajta zöldségeket és gyümölcsöket, valamint ezek élettani- és gyógyhatásait; a hasznos rovarokat és a kártevőket; de vadon termő gyógynövényeinket, fűszernövényeinket, és gombáinkat is.

Fontos, hogy a felnövekvő nemzedékben még időben tudatosítsuk az ökológiai lábnyom fogalmát, felhívjuk a figyelmet a helyes hulladékgazdálkodásra – valamint az elsivatagosodás és a biológiai sokféleség csökkenésének veszélyeire.